Ha swarovski ékszert viselsz, bárkit meghódíthatsz!

Nagyjából tizenhárom éves korom óta kezdett el érdekelni és foglalkoztatni a divat világa, különösképp az ékszerek. Anyukám sminkmester, apukám pedig órás: áldásos létet kaptam a sorstól ilyen szempontból.

A bőröm mindig nagyon szép volt, mert anya megtanított arra, hogyan kell rendesen tisztítani, ápolni. Apukámtól pedig gyönyörű, kézzel készített órákat kaptam, annyi órám volt, szinte minden ruhámhoz föl tudtam venni egyet, úgy, hogy tökéletesen harmonizáljon az aznapi szettemmel.

Aztán, ahogy tágult számomra a világ, elkezdtem érdeklődni a többi ékszer iránt is. Először csak a gyűrűk kötöttek le, hogy minden ujjamon legyen egy, de úgy, hogy ízléses maradjon (anyukám többször be is szólt emiatt), passzoljon a ruháimhoz, mégse kirívóan, hanem harmonikusan. Szerettem az ilyen divatkihívásokat. Aztán persze, mint a legtöbb hobbiban, amit egy kamasz gyerek választ, elérkezik egy állomás, ahol eldől, hogy ez a hobbi megmarad-e, esetlen a semmibe vész, vagy netalán túlzásba fordul.

Én tizennégy évesen beleszerettem egy Soma nevű fiúba, aki az osztály vagánya volt. Sportolt meg mindenkivel kedves volt. Természetesen tanulásban is első volt, pedig annyi mindent csinált mellette, persze én még a szünetben is tanultam, de így se ment a matek. Soma nagyon tetszett nekem, de igazából csak négyszer szólt hozzám egész életemben, és bár kamaszkorom lángoló érzeményei előreláthatóan még harmincéves koromra is föl fognak tudnak élénkülni (van persze öniróniám ezzel kapcsolatban, ebben ne kételkedjen senki), a négyből két beszélgetésünk a ballagás utáni osztálytalálkozón történt. Ez az én tragédiám.

Mindenesetre Soma miatt, anyukám szép ízlése és esztétikai érzéke ellenére is, kicsi túlzásokba estem. Színes, horgolt meg makramé karkötőket kötöttem; egy kamasz pénztárcája nem engedheti meg magának, hogy drága ékszerekre költsön, elég neki az uzsonna is, pedig az csak aprópénz. Mindenesetre könyékig tele voltam karkötővel, amik természetesen két hét után cafatokban lógtak rólam (nem vettem le őket zuhanyzásnál, és a fonalat elég hamar kikezdi a víz), egyáltalán nem passzoltak színben, és semmiképp nem lehetett őket nőiesen viselni. A nyakamba szalagokat kötöttem, az is rémesen idétlenül nézett ki, ráadásul fogszabályzót is ajánlottak az orvosok… És el is készült számomra saját kiközösítésem tökéletes receptje.

Elkezdtek csúfolni, elég rondákat mondtak rám, szomorúságomban tehát hozzáláttam enni is, szóval egy idő után nem csak mágnes fognak, de másnak is hívtak, sőt, a hájas maca meg a tehéntőgy becézésekkel is kedveskedtek nekem.

Soma persze soha nem szólt egy szó sem ilyenkor, őket sem szidta le, de engem se kezdett el bántani. Persze, a helyében én sem keltem volna a saját védelmemre, meg hát tényleg elég ronda voltam, ő pedig féltette az osztályban szerzett pozícióját.

Aztán a gimnázium utolsó évében találtam egy ékszershopot, amely segített eligazodni a divatban  és megtalálni saját, kifinomult ízlésemet. Egyből beleszerettem a swarovski ékszerekbe, de vigyáztam, hogy szerelmemmel ne essek túlzásokba. (Ahogy a makramé karkötőkkel, vagy Somával kapcsolatban: hiszen oltárt építettem kettőnknek, és még rovarokat is áldoztam rajta a szerelem istenének, hogy biztosan beteljesüljön kettőnk kapcsolata. Aztán gondolom emberünk, vagyis hát ez az isten fickó éppen valaki mást mustrált ilyenkor minden alkalommal.)

Szóval miután elkezdtem dolgozni, gyűjtöttem egy kis pénzt, hogy szert tehessek néhány ilyen gyönyörűségre az ékszershopból. Azzal, hogy ilyen szépséges holmikat viselhettem, még a beszédem is teljesen megváltozott. A szíves kristályos nyakláncban átszellemültem, a mozdulataim is nőiessé váltak, és ami még jobb, ezeknek a fülbevalóknak és nyakláncoknak a hatására megtanultam a fogszabályzómat ékszerként kezelni.

Szóval most már sokkal jobban nézek ki, nem is zabálok annyit, mint régen, két ruhaszámot fogytam. Egészen és teljes meggyőződéssel biztos vagyok abban, hogy az ékszershop segítségével a legközelebbi osztálytalálkozón meghódítom végre Soma szívét.