Gyümölcsszedés, motorozás, és shiro bukósisak

A nyár az egyik legkedvesebb időszakom, de szerintem ezzel nem vagyok egyedül. Ha nyár, akkor pihenés, végre nincs iskola, és lehet az egyéb kedvteléseknek élni.

Hogy ez mit is jelent pontosan…

Az iskola

Ácsnak tanulok, egy középiskolában. Apám is az, és amióta az eszemet tudom, és lehetőségem is volt rá, segítettem neki mindenben. Már 10 évesen a tetőn voltam. Apám szerint a tetőre születtem, mert úgy mozgok fent. Persze anyám mindig is féltett, és alig akarta engedni a tetőre mászást, de legalább abban biztos volt, hogy apám vigyáz rám, és mellette biztos, hogy megtanulok biztonságosan mozogni odafent.

A nyári kötelező gyakorlatot leszámítva, szabad vagyok, nem nagyon kell semmit csinálnom. Persze, ha szeretném, lehetőségem van apple-693971_640apám mellett dolgozni, és egy kis zsebpénzt szerezni. Hogy mire is? Hát olyan soha nincsen, hogy ne szeretne valamit az ember. Most sincs ez másként, hiszen most éppen egy ilyen tuti shiro bukósisakra gyűjtök. Ebből adódóan már kitalálhattad, hogy mi az én hobbim.

A motorozás

Ha jól emlékszem, 15 éves voltam, amikor motorozni kezdtem, persze ekkor már egymagam. Előtte is ültem már motoron, de akkor azért nem mondhatnám, hogy egyedül. Persze volt rá alkalom, de anyám nem nagyon szerette, így mindig zsörtölődött Misivel, a testvérével. Ezt a szenvedélyemet nem apámtól örököltem, hanem anyám nagy örömére, Misitől a nagybátyámtól. Ugyanis az ő bátya motorozik, és ő tanított meg engem is két keréken száguldozni.

Mindig vártam, hogy egyedül motorozhassak.

A nyári munka

Vagy apám mellett dolgoztam, vagy másik munka után néztem. Tavaly volt az első, hogy pár haverral összeállva elmentünk egy gyümölcsösbe, és jelentkeztünk munkára. Persze 40 fokban ez igen csak kemény mulatság, viszont mint diák, túl sok lehetőségem nincsen. Nem igazán vesznek fel manapság diákokat dolgozni, pedig egy 20 évvel ezelőtt ez teljesen normális volt.

Szóval idén is úgy döntöttem, hogy elmegyek barackot szedni. Azért már nem olyan sokan vagyunk, még az is előfordulhat, hogy csak én, vagy egy haverom jön velem, bár az sem érdekel, ha egyedül kell mennem, mert mindenképpen kell egy kis pénzt gyűjtenem. Mint említettem már, shiro bukósisakra gyűjtök, így elég sok pénzt kell összeszednem.

Most a következő, amire gyűjtök, az a jogosítvány. Alig várom, hogy hivatalosan is motorozhassak, és akár a suliba is azzal mehessek. Az lenne az igazán király már.