Az órás segédje, és a motoros jogosítvány 125 köbcentisre

Soha életemben nem voltam egy nagy jármű-őrült, nem is igazán érdekeltek sem az autók, sem a terepjárók. Mindig is úgy voltam vele, hogy azért van, hogy használjuk, nem értettem azokat, akik szinte szerelmesek voltak a maguk járgányába. Mondjuk fiatal koromtól kezdve nagy álmom volt, hogy meglegyen a motoros jogosítvány 125 köbcentis motorra, egy ilyen kis gépcsoda volt az egyik olyan titkos vágyam, ami mégis mozgatta a fantáziámat a gépek iránti közönyöm ellenére. De valahogy sosem jutottam odáig, hogy meg is csináljam és vegyek magamnak egy kismotort…

Egyszer a feleségem azzal jött haza, hogy a karórájának elszakadt a szíja, tudok-e kezdeni vele valamit. Mondtam neki, hogy ügyes ember vagyok ugyan, de azért mindent én sem tudok megcsinálni. Úgyhogy felajánlottam neki, hogy másnap munka után beugrok vele egy óráshoz, ami ott van a munkahelyem közelében. Egy ilyen igazi kis hangulatos, régi vágású órásműhelynek tűnt nekem. Bár soha nem tértem még be, de sokszor elsétáltam már előtte, láttam, ahogy az öreg szaki dolgozik odabent, a fiatal segédje pedig tesz-vesz körülötte. Itt is volt az alkalom, hát másnap ebédszünetben kiugrottam a kis üzletbe és vittem a nejem óráját. Meglepetésemre a mester egyedül volt, a segédje sehol. No mindegy, azért előadtam, hogy mi a gondom, és szó nélkül nekiállt az öreg kicserélni a szíjat. Egyszer csak nagy robajjal leparkolt egy motor az üzlet elé, és nem sokkal később belépett a segéd, így a kérdésemre választ kaptam.

motoros jogosítvány 125

Kifelé menet megnéztem magamnak a járgányát, nagyon rendes kis motor volt, és hirtelen éreztem, hogy elönt a felismerés: milyen rég is gondoltam rá, hogy jó lenne a motoros jogosítvány 125 köbcentis motorra. Mint azt korábban már említettem, régi nagy vágyam ez. Na mindegy, gondoltam, ez is elmúlik majd egyszer. De nem múlt. Napokig nem volt egy perc nyugtom sem a gondolattól, már ott tartottam, hogy a munkámra se tudtam rendesen koncentrálni, annyira csak a kismotoros jogosítvány foglalkoztatott. Aztán, körülbelül egy héttel a találkozás után erőt vettem magamon, és ahelyett, hogy egyből haza indultam volna, újra az órás felé vettem az irányt. Ott is találtam a segédet, és megkértem, hogy jöjjön ki egy kicsit. Alaposan kikérdeztem, hogy hol csinálta meg a motoros jogosítványt 125 köbcentis motorra, jó hely-e, jó döntés volt-e, meg ilyesmik. Ő meg lelkesen beszámolt róla, hogy melyik motorosiskolában tanult, mennyi idő volt neki, mennyire volt drága, és igyekezett minden kérdésemre kielégítő választ adni.

Hazafelé gondolatban már ültem is a jövendőbeli motoromon, szaladtak el mögöttem a kilométerek, majdnem elfelejtettem leszállni a buszról, annyira elfantáziáltam rajta. Nem sokkal hazaérkezésem után fel is kerestem a motorjogositvany.com oldalát, hogy minél több információt tudjak róla begyűjteni. Már-már úgy éreztem, karnyújtásnyira van tőlem a motoros jogosítvány 125 köbcentis motorra. Nem is húztam sokat az időt, már másnap jelentkeztem is az egyik induló kurzusra. Örültem, mert legrosszabb esetben is 120 000 forintból túllehetek rajta, onnantól már csak rajtam múlik, hogy milyen hamar hozok össze egy járgányt is.

A jövő hónapban fogom kezdeni a tanfolyamot, és őszintén mondom, hogy gyermekkorom óta nem éreztem ilyen izgalmat valami előtt! Alig várom már, hogy belevessem magam, és ha sikerül, akkor nekiálljak poroszkálni hétvégente. Aztán ki tudja, lehet, hogy ha belejövök, akkor a tömegközlekedés helyett a munkába is motorral fogok járni. Irigykedjenek csak a kollégák!